Keddtől vasárnapig rövidített útvonalon, csak az Örs vezér tere és Cinkota között jár a csömöri (H9) HÉV karbantartás miatt. Szintén karbantartási munkák miatt a a 4-es és a 6-os villamos helyett kedd este 22 órától szerda hajnali 4 óráig pótlóbusz közlekedik.
Magyarország a világon a tizedik helyen áll az elektromos akkumulátorok exportálásában, de a várakozások szerint – amennyiben a beruházások üteme így folytatódik – az első öt közé kerülés is reális lehet. Ehhez láthatóan minden feltétel adott, elsősorban a távol-keleti beruházásoknak köszönhetően – véli az Óbuda Group, aki összegyűjtötte az ország jelentősebb távol-keleti akkumulátorgyártáshoz kapcsolódó beruházásokat.
A harmadik generációs okos városok ígérete szerint a városvezetés egy nyílt, részvételiségen-alapuló folyamat, mely hatalmas adatmennyiségekre támaszkodva segíti a lakosokat a döntéshozatalban. Ugyanakkor a jelenkori trendek gyakran egy teljesen ellentétes képet festenek, ahol a technológiát kihasználva emberek válnak „hekkelhetővé”, ezáltal manipulálhatóvá, irányíthatóvá. Az okos városok utópisztikus ígéretei mellett kevés szó esik a személyiségi jogokról, a személyes adataink feletti önrendelkezésről, a paternalizmusról vagy arról, hogy ezek a városfejlesztési projektek mennyiben korlátozzák az emberek szerepét, mozgásterét az adott rendszerben.
A lazítási lépésekről holnap fog beszámolni Orbán Viktor, de a mai Kormányinfón Gulyás Gergely már bejelentette, hogy meddig marad az ingyenes parkolás.
Nem is olyan régen számoltunk be róla, hogy teljes átalakításon esik át az óbudai EuroCenter. A bevásárlóközpontban mostanra bezártak az üzletek, már csak az INTERSPAR, valamint az autómosó üzemel, pünkösdhétfőtől pedig bezárják az egész épületet és megkezdődnek a munkák egészen a jövő tavaszi újranyitásig. Megújulnak a belső terek és a közlekedési kapcsolatok, a korábbi 40 bérlő helyett 100 üzlet várja majd a látogatókat, köztük több divatmárka, prémium gasztronómiai üzletek és éttermek, szépségszalon, virágbolt és pénzügyi szolgáltatók egyaránt. Takács Ernő, a WING portfólióért felelős vezérigazgató-helyettese árult el részleteket a felújítás menetéről, a piaci folyamatokról, a retail piac jövőjéről, és arról, hogy milyen lesz az új, élményszerzésre fókuszáló budai bevásárlóközpont.
Karácsony Gergely és Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester sajtótájékoztatót tartott a mai megbeszélésről, melyet Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetője szervezett a Fudan Egyetem ügyéről. A főpolgármester többek között elmondta, hogy bízik abban, hogy a kormány betartja a korábbi megállapodásukat és így nem kell az önkormányzat vállalásait is lefújni, ami többek között tartalmazza az atlétikai világbajnokság megrendezésének jóváhagyását.
Megszületett a pesti alsó rakpart Kossuth tér és a Margit híd közötti részenek megújításáról szóló közbeszerzési eljárást lezáró döntés. A szerződéskötési moratórium lejártát követően legkorábban 2021. május 26-án lehet megkötni a szerződést. A rakpartok gyalogosbarát megújítását első lépésben a pesti alsó rakpart a Kossuth tér és a Margit híd közötti részen kezdjük el, a mintegy 500 méter hosszú szakasz hiányzó gyalogos kapcsolatának megteremtésével - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
A diákváros és a Fudan Egyetem is megépül Budapesten, a projektben a fővárosi és a ferencvárosi önkormányzatnak együttműködést, valamint teljes transzparenciát ajánlott a kormányzat - mondta az innovációs és technológiai miniszter hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
A hídfelújításhoz kapcsolódóan megkezdődött a Lánchíd vízi környezetének fém- és lőszermentesítése. A munkák előreláthatóan másfél hónapig tartanak - közölte a BKK.
A Bevásárlóutca Menedzsment (BUM) által összefogott 11 budapesti bevásárlóutcában a vállalkozások mintegy 90 százaléka élte túl a koronavírus-járványt, és egyre több helyen csökken a kiadó-eladó üzletek száma - közölte csütörtökön a BUM az MTI-vel a május elején végzett kutatása alapján.
Vác és térsége mellett a Dunakanyar lakóinak érdekét is szolgálja majd az új átkelő, amely az M2-es autóutat a Szentendrei szigeten keresztül köti össze a 11-es főúttal. Mivel a Duna minkét partján jelentős ipari létesítmények működnek, a beruházás hozzájárul az ország gazdaságának további erősítéséhez, jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese.
Megjelent a Diákváros és a Fudan Egyetem létrehozásáról szóló törvényjavaslat, melyből részletekbe menően kiderül, hogy mely területek tartoznának az egyetemhez és a Diákvároshoz. Úgy tűnik, hogy többek között a Nagyvásártelep és környezetének megújítása mégis a Fudan Egyetemhez tartozó területek közé kerülne, ha elfogadja a parlament a javaslatokat.
Összesen 3,5 milliárd forintot biztosít a kormány az ötezer lakos alatti települések településtervei elkészítésének támogatására - írja a Magyar Közlöny. A projekt a Lechner Tudásközpont bevonásával valósul meg.
Zöld közösségi térrel bővül Józsefváros a Szigony utca és a Tömő utca találkozásánál a Corvin Innovation Campus irodafejlesztés keretében. Az irodaházat megvalósító Futureal ingatlanfejlesztő várhatóan őszre készül el a nemzet színésze, Psota Irén után elnevezett parkkal. Az épület körül futó Apáthy István utca pedig árnyas fasorral, kiszélesített járdákkal, valamint új lámpákkal frissíti fel a környéket.
Hétfőn jelentették be a XVI. kerületben, hogy a MÁV-val együttműködésben több helyszínen új megállók tervezését kezdi meg a külső körvasúton a BFK. A tender ma megjelent és a külső körvasúti megállók mellett kiterjed egy új vasúti megálló tervezésére Albertfalván is - osztotta meg Vitézy Dávid, közösségi oldalán.
A debreceni Aranybika szálló lesz a jövőben a Mathias Corvinus Collegium (MCC) tehetséggondozási és oktatási programjainak debreceni központja - jelentette be az MCC kuratóriumának elnöke, a Miniszterelnökség államtitkára csütörtökön a helyszínen, sajtótájékoztatón.
Egy 100 százalékban állami tulajdonú zártkörűen működő részvénytársaságot hoz létre a kormány a Budapest Diákváros projekt, valamint a Fudan Egyetem előkészítésének és megvalósításának feladataira - írja a Magyar Közlöny. A társaságot 5 millió forint jegyzett tőkével és 395 millió forint tőketartalékkal alapítják meg.
A BudaPart lesz az új otthona a Dürer Kertnek, az újbudai városnegyed fejlesztője, a Property Market tájékoztatása szerint a kulturális intézmény akár már a nyár folyamán megnyithatja kapuit. A költözésére azért volt szükség, mert a Property Market korábban lakó-, és irodafejlesztési céllal megvásárolta az Ajtósi Dürer sor mögötti 3,7 hektáros területet, ahol eddig a klub üzemelt.